Az Anarcs név eredete nem tisztázott, egyes felfogás szerint az arany főnév R. anar alakváltozata rejlik benne -cs képzővel megtoldva, más felfogás szerint az itt birtokos Anarcsi családról kapta a nevét.
Községünk egyike a vármegye legrégibb településeinek, amely az itt talált őskori leletek szerint már a honfoglalás előtt is lakott hely volt.
Az emberek a vizektől védett magas dombokon telepedtek meg. Az első település valószínűleg még a csiszolt kőkorszakban alakult ki a mai Diner-szőlők dombjain. Második település a Lisztes-hegy, a harmadik a Bugóc, a negyedik a mai Szoros.
Azt, hogy már a kőkorszakban is lakott volt a település, az l913-ban itt talált kőkorszakbeli tál is bizonyítja.
Kb. 2500 évvel ezelőtt a Római Birodalomhoz tartozott, erről árulkodó feljegyzést a Nagyőri Levéltárban őriznek.
A falu 1212-ben tűnik fel iratokban, mint Zsurkot övező település. 1270-ben a Tegzes család tulajdona a község Onorch néven. Erre bizonyíték a református templom alatti kripta és a Budai Ézsaiás által 1805-ban Debrecenben kiadott történelmi könyv, amely leírja, hogy 1289 körül egy tatárjárással kapcsolatos iratban is szerepel az Onorch név. 1272-90 között Anarcsról Papra vezető utat említenek, földje ekkor Izsép földjével, azaz a dögei nemesek kisajaki birtokával szomszédos. 1317-ben Péter nevű papja a Gutkeled Anarcsi Keled fia Péter végrendeletének a tanúja az iratok szerint. 1351-től unokáit, Lászlót és Domokost ismerjük. 1359-ben az Ajakkal és Várdával szomszédos település már Kis- és Nagyanarcsra osztódott, 1412-ben pedig el is határolják a két települést.
1360-ban a fiscusra szállott birtokrészt Várdai János fiai, Miklós és Domokos kapták meg királyi adományként. l367-ben Anarcsi Lászlóé lett.
Kisanarcs XV-XVI. század fordulóján elnéptelenedett. l551-ben Várdai Mihály és Vetési Péter pereskedett birtoklásáért. A népes Nagyanarcs is egyike a megye legkisebb településének 1588-ban Anarcsy István birtokolta 10 lakott jobbágytelekkel, 1623-ban e családnak 5, Újlaky Mihálynak pedig 3 jobbágya élt itt. 1590-ben Bacskai-Újlaky Mihálytól Rudolf anarcsi birtokát elkobozta és a szenmiklósi Pongrácz-családnak adományozta. Nagyvárad eleste után (1660) a török hódoltság erre a területre is kiterjedt. 1691-ben 56 Ft adót fizetett, tehát a közeli RétközberenccsAnarcs történeteel azonos szinten állhatott. 1700 körül a Várdai és Krucsai birtokosoktól átkerül a vajai Vay család birtokába. 1703-ban a Rákóczi szabadságharc idején Rákóczi pihenőhelye. Katonái ez alkalomból 3 nyárfát ültettek a község határában. Ebből az időből való az Arany-gombás, a Diner-szőlőhegyen lévő emlékkő és a „faluvégesi jókút”.
1715-ben III. Károly Czóbel Imre brigadéros kapitánynak adományozta, 40.000 hold földdel. A község neve ekkor már Anarch. Az 1720. évi regnicoláris összeírás szerint 20 jobbágytelke volt.
A század végén a Czóbelek kastélyt építtettek, mellyel egyidejűleg 40 holdas parkot létesítettek, amely a falu közepén még ma is megvan, igaz a területe l4 holdra csökkent. Ekkor telepítették a 100 holdas fenyvest is, aminek nagy részét a II. világháború után kipusztították. A parkot halastó díszítette, amit olasz munkások építettek, maradványa ma is megvan. A park angolpark jellegű, s különleges fákkal büszkélkedett, tulipánfa, babilóniai szomorúfűz, platánfa, szomorú-, vér- és jegenyetölgy, fügefa, vasfa, simalevelű páfrányfenyők, őstölgyek. Ezek közül mára már sok kipusztult.
1801-ből származik a község pecsétje, melynek rajzolatát, leírását ismerjük.
A köriratban felül hatágú csillag. A zárt pecsétmező alján keresztben szántott stilizált földön 3 szál búza, közöttük csoroszlya és ekevas, fölöttük az 1801-es évszám.
A falunak 1839-ben már 790 lakosa volt, 1870-ben 3009 kat. hold a határa, 114 ház van benne 874 lakossal. 1848-ban Kossuth Lajos is vendége volt az itt élő elmagyarosodott Czóbel-családnak. A XX. század elején 144 háza és 1183 túlnyomóan református vallású lakosa volt. Ekkor postája, távírója és vasúti állomása is volt. Az 1912-ben épült vasútvonal Kisvárda-Nyírbakta között közlekedett.
A községben olaj-, szappan-, lekvár- és szeszgyár üzemelt a Diner földbirtokosok tulajdonában. A földek nagy részét a Dinereken kívül a Czóbelek és a Rézlerek birtokolták. 1945 után a birtokokat mind megszüntették. Az 1945 után magánkézbe került földeket az 1950-1951-1953-as termelőszövetkezetekbe kellett bevinni a tagságnak. A rendszerváltás után a kárpótlásokkal sokan éltek és vették vissza földjüket.
Forrás: Megyei Levéltári kutatás
NÉPRAJZ:
A község lakói jobbágyok voltak. Betelepültek ide ruszinok és tótok, akiket öltözetükről „bugyisoknak” neveztek. Ők az 1848-as szabadságharc idején elmentek, kipusztultak. A község főutcáján volt a fafaragásos bálványos ház. Ez a ház az Észak-Nyírség jellegzetes háztípusa. A széles bálványfákat, amelyek a tetőszerkezetet tartották, mélyen a földbe ásták, a vesszőből font falaikat paticcsal tapasztották, náddal fedték. A háromosztatú elő- és oldaltornácos, felső csonkatornyos díszített deszkaoromfalas, szabadkéményes épület hosszú viszontagság után került a Sóstói Múzeumfaluba, ahol ma is megtekinthető.
A falu többi háza is vert- és vályogfalas ház volt. A fedés sima, az eresz széles. Fedőanyag a gyékény és a nád volt. A lakás beosztása a következő: az utca felől volt a tiszta szoba, illetve, ahogy akkoriban nevezték a nagyház. Itt csak vendégeket fogadtak. Bútorzata: mennyezetig vetett ágy, asztal, székek, karosláda háziszőttes pokróccal letakarva, kredenc, tetején ünnepi alkalmakkor használt edények, komód, amelyben a család ünnepi ruháját tartották. A lakás hátsó végén volt az alsóház, ahol tartózkodott a család. Az 1900-as évek előtt boglyakemencével melegítettek, később téglából, vagy vályogból építettek tűzhelyet, és azon főztek. Bútorzata: ágy, dikó, kecskelábú asztal. Nélkülözhetetlen volt a lóca, mely széket helyettesített.
A használati tárgyakat, edényeket a fából készült stelázsiban tartották. A lakásokba hosszú mestergerendát építettek be, ezt különböző dolgokra használták. Itt tartották a házilag, főzött szappant, a fonalat. Középen volt a pitvar, ezt egy beépített boltív két részre osztotta. A hátsó részén volt a szabadkémény, ide volt beépítve a kemence, nyáron itt főztek. A boltív első részét cserépedények díszítették.
Ruházat: a nőknél kék vagy piros karton és selyemkendő volt általános. Ékszert nem viseltek. Az idősek földig érő ráncos szoknyát és testhez simuló ujjast, fél kötényt hordtak. Lábukon csizmát, magas szárú cipőt viseltek. A hideg ellen a nagykendőbe burkolóztak. A férfiak gyolcsinget, fekete végig gombos mellényt, csizmát hordtak ünnepnapokon. Hétköznap fehér vászoning, gatya, kék surc, szalmakalap volt az öltözetük. Télen kabát helyett gubát viseltek.
Az étkezésben takarékosak voltak. Télen napjában kétszer ettek. A reggeli gyakran sült krumpli volt, a második étkezés délután 3 óra körül volt, rendszerint egytál étel. Legfőbb táplálék a burgonya, liszt, gyümölcs volt.
Régi népszokások: keresztelő, lakodalom, halotti tor, betlehemjárás, húsvéti locsolkodás, aratási ünnep, tollfosztó, szöszdörzsölő, kukoricahántás, disznótor.
A keresztelés egyházi szertartás szerint történt. A keresztelés után a keresztszülők, nagyanyák, nagyapák lakomára gyűltek össze. Vacsora után a bábaasszony tányért hordozott és pénzt kért azon a címen, hogy a gyereket, mivel meztelenül jött a világra fel kell öltöztetni. Az akkori szokás szerint az asszony addig nem mehetett a kapun kívül, míg el nem ment a templomba. A keresztelő után, amely a gyermek születését követő harmadik napon történt, a komaasszony hordott ebédet nyolc napon át a szülőanyának, de oly bőven, hogy abból a családnak is jusson. Legelterjedtebb keresztnevek abban az időben a férfiaknál a János, Mihály, György, József. Nőknél a Mária, Julianna, Zsuzsanna.
A lakodalomnak régi hagyománya van a községben. Írásos feljegyzések, melyek az 1840-es évekből valók arról tanúskodnak, hogy a lagzi több napig tartott. A násznagyok egyben a házassági okirat aláírói is voltak, úgy az egyháznál, mint a polgári hatóságnál. A vőfélyek a vőlegény legkedvesebb barátai voltak. Az ő feladatuk volt a vendégsereg meghívása, a lakodalom lebonyolítása. A nyoszolyóasszonyok a násznagyok feleségei voltak. Ők öltöztették a menyasszonyt, fogadták a vendégeket. A nyoszolyólányok a menyasszony és a vőlegény jóbarátaiból kerültek ki.
A főzés a szakácsasszonyok gondja volt.
A fiatalok csak akkor kelhettek egybe, ha bejelentették a papnak a házassági szándékukat. Azután a lelkipásztor három egymásután következő vasárnapon kihirdette őket a templomban. Az esküvőre a vőfély hívogatott, aki a vőlegény házától indult egy bottal. A menyasszonyos házhoz ment, ahol a menyasszonynak vászonkendőt kellett felkötni a botra. Ezután a nyoszolyólányokat járták sorra, ők pántlikát adtak. A lakodalom napján a menyasszonyos háztól indultak, a menetet zenekar kísérte a templomba. Az esküvő után következett a mulatság. A bámészkodókat pogácsával kínálták. Éjfél után a menyasszonyt felkontyolták, fejére tették a fejkötőt, és ezután mint menyecske táncolt hajnalig. Hajnalban a násznagy kísérte az ifjú párt a nászágyba, amely a padláson volt elkészítve, a vendégek még mulattak tovább két napig.
Halotti tor: még ma is szokás Anarcson. A temetés után a rokonok, szomszédok, barátok a halottas háznál összegyűlnek, és ott lakomát tartanak. Közben elénekelnek egy-egy halotti éneket.
A tollfosztás és a szöszdörzsölés a hosszú téli napok elfoglaltsága volt. Ilyenkor összejött a rokonság, szomszédság és közösen énekelgetés, mesélgetés, borozgatás mellett folyt a munka.
Betlehemjárás és locsolkodás: ezen alkalmakkor a házigazda borral és kaláccsal kínálta a vendégeket, a lányok pedig húsvét idején festett tojást adtak.
Aratási ünnep: a nagy munka végeztével az aratók búzakalászból font koszorút vittek, s verselve adták át a gazdának, aki megvendégelte őket. Ezt a szokást „végző”-nek is hívták.
Anarcs község határnevei:
Több ezer évvel ezelőtt a Tisza a község határában lévő Hintós-hegy irányában a mai Várdi-tó helyén folyt.
A község határa dombos. Ezek neve: Cserekert, Hintós-hegy, Lisztes-hegy, Arany-gombás, Cseresznyés-hegy.
A mélyebben fekvő területek neve: Csigás, Nagyföld, Ér, Csengő, Határ, Búskert, Hunyoros, Rét, Árendás, Rózsás, Veresharaszt, Ráta, Fertő, Kerek-tó, Burják, Kátyu, Szoros, Árvás, Csobod, Barackos, Erdőfar, Hosszú, Keskeny.
A felszín kialakulása: a mélyen fekvő területeken a Tisza több ágban folyt. Idővel a természet alkotó ereje megváltoztatta felszínt. A vízfolyások helyén mocsarak keletkeztek, pl.: Várdi-tó, Kisrét, Nagyrét, Kerek-tó, Kákás-tó.
Az l870. okt. hó 27-én készült összeírás a következő dűlőneveket sorolja fel:
1. Beltelkek
2. Csere és Hunyoros
3. Hintós- és Kis-hegy
4. Veresharaszt és Asztás
5. Göme-hegy
6. Fertő
7. Kincses
8. Sztásod
9. Vay-hegyek
10. Rozsföld
11. Liget és Aranyos-hegy
12. Lénár-tó és Kertek
13. Csobod erdő
14. Hosszú és Csobod
15. Nagy Kati
16. Szárdó berek és Ér
17. Mártonfája és Puposka
18. Utak és vizek.
Forrás: Megyei Levéltári kutatás
Honismereti szakköri gyűjtőmunka (1975-1976)